prijava-hu

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vizsga

Az elméleti talanyag lehallgatása és a vizsgafelkészítő előadás befejezése után(tesztek),15-20 főből álló csoprtokat alapítunk,akik bejelentkeznek az elméleti vizsgára.

Az előadásokat megszervezzük már akár három tanuló beíratkozása után( eléggé gyorsan és nem kell várni nagyobb számú jelenkezőkre).

Az előadások és vizsgák szerb és magyar nyelven is végezhetőek.

Azonnal kezdődik a tanfolyam gyakorlati része(vezetés) az előlátott tantervek és programok alapján. Naponta két vezetői órán kell részt venni (másfél óra ) ,amelyet megfelelő berendezés segítségével meg is tudunk örökítenni illetve felvételezni,amennyiben igény van rá, az esetleges hibák analizálása céljából ,amit autó iskolánkban vagy akár otthon is elvégezhet.

Autó iskolánkban lehetőség van a elősegély tanfolyam elvégzésére is,és a mindkét tanfolyam elvégzése után sor kerülhet a gyakorlati vizsgára való bejelentkezésre(vezetői vizsga).

Az említet két tanfolyam ugyancsak szerb és magyar nyelven is elvégezhetők.

A vizsgákra való bejelentkezéseket autó iskolánkban,személyessen végezheti, a bejelentkező űrlap kitöltésével,amennyiben eleget tesz az előírt feltételeknek.

A vizsgák időpontját a Belügyi szervek határozzák meg,miután át lett adva a vizsgázó tanulók listája,autó iskolánk pedig legalább öt nappal korábban értesít mindenkit a vizsga pontos időpontjáról.

 

ALAPELVEK A VIZSGÁZTATÓK ÉS VEZETŐI JELEÖLTEK MEGFELELŐ ÖLTÖZETÉRŐL A VEZETŐI VIZSGÁN

  • A vezetői jelöltek és vizsgáztatók megfelelő öltözetben kell,hogy részt vegyenek a vezetői vizsgán,ami nem lehet átlátszó,amely nem tartalmazhat képeket,feliratokat és szimbólumokat, amely erkölcssértő vagy mások megbántására alkalmas dolgokat tartalmaz,
  • kodeks2Pántos pólókat,illetve olyan pólókat vagy ingeket ,amelyek nem takarják el a vállakat,hasat vagy hátat nem szabad viselni
  • Mély kivágású ruhákat tilos viselni,
  • Szoknyák,rövidnadrágok és bermúdák nem lehetnek térd felettiek,női személyek esetén,
  • Rövidnadrágok és bermúdák viselése férfiaknak tilos,
  • Papucsok viselése tilos,
  • Napszemüvegek és különféle sapkák és egyebek viselése az elméleti vizsgán nem engedélyezett.

 

LEGGYAKORIBB ELKÖVETETT HIBÁK A GYAKORLATI VIZSGA RÉSZVÉTELKOR

 

 

  

  

  

  

  
  

Oldal látogatás

Ma75
Tegnap309
Ezen a héten690
Ebben a hónapban8045
Összesen384165

Az ön IP cime 54.224.166.141 2018. szeptember 19. szerda, 08:34

Cég székhelye


LESON Autóiskolanagyobb térkepen való megjelenitése

Kapcsolat

  • +(381) 021-69-15-544
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Csarnojevity u. 7, 21220 Óbecse, Szerbia

Jelentkezzen hirlevelünkre